Regionális hírek
Átkerült a kórház, javulhat a finanszírozás
A nefrológiát, a vesebetegek ellátását külön ágyszámmal biztosítja a Szent Lázár Kórház.

A törvénynek megfelelően január elsejével a Szent Lázár Megyei Kórház is átkerült a GYEMSZI-hez, amely a Nemzeti Erőforrás Minisztérium irányítása alatt álló intézmény. Az átállás nem egyik napról a másikra történt, a megyei kórház munkatársai szeptembertől fokozatosan készültek, ennek eredményeképpen a közgazdasági, jogi és szakmai csoport tárgyalásainál korrekt, és a kórház további működése szempontjából megnyugtató eredmény született. A több ezer oldalas dokumentum átadását követően, továbbá a folyamatos adatszolgáltatásnak köszönhetően a GYEMSZI értékelése alapján, a Szent Lázár Megyei Kórház munkatársai optimálisan segítették az átadást, amelyről bővebben dr. Bercsényi Lajos, az intézmény főigazgatója tájékoztatta a Nógrád megyei Hírlapot.

– A szakmai tárgyalásokon az objektív számaink alapján megnyugvással konstatáltuk, hogy elfogadták a kórház vezetésének azon érveit, amelyek alapján a struktúránkat, vagyis az osztály-szerkezetünket csak pozitív értelemben érheti változás.
Továbbá örömmel vettük annak lehetőségét – amelyet további kapacitás módosítással tudunk majd működtetni – hogy a nefrológiát, a vesebetegek ellátását külön ágyszámmal tudjuk biztosítani.

A GYEMSZI szakemberei tisztában vannak azzal, hogy a Szent Lázár kórház meghatározó szerepe mellett egy fokozottan hátrányos területet lát el – sokkal magasabb a munkanélküliség, ahol pedig nagyobb a szegénység, ott többen betegednek meg, az alkohol- és dohányfüggők számából következően szintén magasabb a betegségi hajlam. Nagyobb kihívás egy szociálisan hátrányos és elszegényedett család gyógyítása, ha további gyógyszeres kezelésre sem telik, de elmondható az is, hogy a betegek a munkájukat féltve be sem jönnek, csak súlyos esetben. Az ágykihasználási, illetve a minőségi munka mutatói az országos átlaghoz képest megfelelőek, de vannak, amikor jobbak. Egy hátrány azonban megemlíthető, amelyet záros határidőn belül meg kell oldani, ez pedig a teljesítményvolumen-korlát.

Hiába vagyunk fokozottan hátrányos terület, ha a megyéket nézzük, az utolsó helyen állunk. Ez azt jelenti, hogy fekvő betegnél mintegy húsz, járó betegnél negyven százalékkal elmarad a finanszírozásunk az országos átlagtól, azonban ígéretet kaptunk ennek megváltoztatására, amelynek folyamatát a központosítás felgyorsíthatja. Örömünkre szolgált továbbá, hogy nem kérdőjelezték meg a jelenlegi struktúra szükségességét, példának okáért nagyon nagy biztonságot ad egy baleseti sérülésnél a szemész, érsebész, ideggyógyász jelenléte. Amikor a buszbaleset történt, megfigyelhető volt a különböző osztályok szakembereinek összehangolt munkája, a struktúra tehát azért fontos, hogy komplett és jó ellátást tudjunk biztosítani. Természetesen vannak speciális esetek, amelyeket itt nem tudunk ellátni, ezért kellenek biztos betegutak.

Nyomtatás
Vissza