Lapszemle
Átadták a Richter Aranyanyu Díjat
Az elismerést pedagógus, orvosnő és egészségügyi szakdolgozó kategóriában ítélték oda.

Negyven éve szülész-nőgyógyászként dolgozó szakorvosnő; meseregényeket író, sajátos nevelési igényű gyerekeket oktató magyartanár; daganatos betegekkel foglalkozó, magát folyamatosan képző szakápoló – három nő, abból a hétből, akik átvehették az idén első alkalommal kiosztott Richter Aranyanyu Díjat. A november 25-én átadott elismerést és a vele járó 200 ezer forintos pénzjutalmat pedagógus, orvosnő és egészségügyi szakdolgozó kategóriában ítélték oda olyan nőknek, akik munkája nélkülözhetetlen, mégis csekély anyagi és erkölcsi elismerésben van részük. A Magyarországon egyedülálló kezdeményezés célja a nők társadalmi megbecsülésének és önbecsülésének növelése. Kategóriánként öt Aranyanyu került a döntőbe, közülük közönségszavazás és öttagú zsűri választotta ki a díjazottakat. A Femina.hu weboldalon zajló szavazáson két hét alatt 73 ezer voks érkezett a díjra jelölt, köztünk élő hősnőkre.

Első alkalommal osztották ki a Richter Gedeon Nyrt. és a Rácz Zsuzsa író által alapított, kifejezetten nőknek szóló Aranyanyu Díjat november 25-én, Budapesten. Idén három - pedagógus, orvosnő és egészségügyi szakdolgozó - kategóriában ajánlhatott jelölteket a nagyközönség szeptember 27. és november 1. között. A jelölési időszak egy hónapja alatt megmozdult az egész ország, hiszen minden szegletéből - összesen 110 városból és településről - érkeztek jelölések. Több mint négyszázan küldték el ajánlásukat, melyek alapján kategóriánként öt döntőst, összesen tizenöt Aranyanyut választottak ki a díj alapítói.

73 ezer szavazat érkezett a döntősökre

Minden kategóriában egy-egy díjazottat a nagyközönség választhatott ki. A november 9-től induló, két hétig tartó közönségszavazás során a pedagógus kategória jelöltjeire csaknem 23 ezer, az egészségügyi szakdolgozó kategóriában több mint 28 ezer, az öt döntős orvosnőre pedig közel 22 ezer voksot adtak le.

Az Aranyanyu Díj várományosait a közönségszavazás mellett zsűri is értékelte, melyben Gyarmati Andrea gyermekorvos, olimpiai érmes úszó; Kriston Andrea pedagógus, a Kriston Intim Torna módszer kidolgozója; Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző; Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kormányzati kapcsolatok és PR vezetője; valamint Rácz Zsuzsa író foglalt helyet. A három közönségdíj és a zsűri által megnevezett három díjazotton kívül a kezdeményezés médiatámogatója, a Femina.hu is felajánlott egy szintén 200 ezer forinttal járó különdíjat, így összesen heten vehették át 2011-ben az első alkalommal kiosztott Aranyanyu Díjat.

Richter Aranyanyu Díjasok

A közönségdíjat pedagógus kategóriában Szabóné Rozgonyi Krisztina budapesti óvónő vehette át. A háromgyermekes családanya fiáról 2007-ben kiderült, hogy leukémiás. Krisztina éjjel-nappal támogatta fiát a gyógyulásában és tartotta a lelket egész családjában, miközben a teljes embert kívánó hivatásában is képes volt helytállni. Az óvónőnek és tűzoltóként dolgozó férjének két gyermekükért is aggódniuk kellett, mert a beteg fiú őssejt donora a húga volt. Ebben a kategóriában a zsűri Bartos Enikő magyartanárnak ítélte oda az Aranyanyu Díjat, aki sajátos nevelési igényű gyerekeket tanít a főváros XVIII. kerületében. Emellett Hinda Vichi néven regényeket ír – eddig három kötete jelent meg Meselovagok címmel. Nevéhez kötődik a Meselovagok Irodalmi Verseny alapítása és szervezése is, amely minden olyan gyermeknek szól, aki más prózaíró és szavaló megmérettetésen nem tudna részt venni. Bartos Enikő egyedül neveli örökbefogadott kislányát.

Orvosnő kategóriában a nagyközönség választása Dr. Berényi Marienne osztályvezető főorvosnőre esett, aki a fővárosi Szent Margit Kórház fejlődés neurológiai osztályát vezeti, amely egyedülálló az egész országban. Nincs még egy ilyen speciális csapat, mely ezzel a területtel foglalkozik. Elsősorban terhesség alatt, szülés és születés közben, korai születés utáni időszakban kialakuló idegrendszeri problémák korai diagnosztizálását és kezelését végzik. A zsűri döntése alapján Dr. Roykó Mária kapta a kategória másik díját. A szülész-nőgyógyász főorvos negyven éve van a pályán: 1971 óta ugyanabban az intézményben, a tatabányai Szent Borbála Kórházban dolgozik. A nőgyógyászati osztály jelölte a díjra, mert szerintük generációk, rengeteg kismama és újszülött köszönheti a doktornőnek az életet és az egészséget.

Az egészségügyi szakdolgozó kategóriában a 25 éves Scheig Viktória kapta a legtöbb szavazatot a közönségtől. A pécsi gyermekklinika neuropszichiátriai osztályán dolgozó nővér epilepsziás, depressziós, anorexiás, mentális zavarokkal küzdő és öngyilkosságot megkísérlő gyermekekkel foglalkozik. A díjra az egyik tinédzser korú, súlyos betegségekből felgyógyult egykori páciense jelölte. A zsűri értékelése szerint a kategória másik Aranyanyu Díját a Bársonyoson élő Szűcs Gáborné szakápoló érdemelte ki, aki daganatos betegek kezelésével, gondozásával foglalkozik a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban. Szegény családból származik, ezért csak felnőttként tudott tanulni, de mindig is az egészségügyben szeretett volna dolgozni. Folyamatosan tovább képezte magát, és kitartásával elérte álmát.

A Femina-különdíjat a Pilisen élő Simon Csilla vehette át. Az asszony a fővárosi Jászberényi úti idősotthon dolgozója, különösen fontos és szép feladatnak tartja az idősek ápolását. Többgenerációs családban nőtt fel, nagyszülei nevelték, innen táplálkozik az idősek felé irányuló szeretete is. A négygyermekes családanya álma, hogy saját idősotthont alapítson.

Az Aranyanyu Díjasok, Rácz Zsuzsa író és Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. PR és Kormányzati Kapcsolatok vezetője.

Beke Zsuzsa kommunikációs vezető a díjátadó gálán elmondta: „A Richter, mint nőgyógyászatban meghatározó cég, kiemelt figyelmet fordít olyan programok támogatására, melyek értékesek a nők számára. Úgy gondoljuk, hogy az Aranyanyu Díj egy ilyen kezdeményezés, hiánypótló a hétköznapi küzdelmeiket folytató, a környezetükért áldozatos módon tenni akaró nők számára. Ezzel a díjjal mi nekik szeretnénk erkölcsi és anyagi elismerést nyújtani."

Rácz Zsuzsa író az eseményen úgy fogalmazott: „Az Aranyanyu Díj kiosztása igazi örömünnep, hiszen olyan nőket jutalmazhatunk, akik hivatásukban és családi életükben is valódi hősök. Nagyon örülök, hogy a nagyközönség segítségével megtaláltuk őket, alkalmunk van bemutatni, és méltóképpen elismerni az Aranyanyukat. Példájukból rengeteg erőt tudok meríteni, és szívem szerint mind a 223 jelöltnek odaadnám a díjat. Bebizonyosodott az – amiről eddig sem volt kétségem –, hogy a magyar nők szuperhősök."

Nyomtatás
Vissza